1990/08/20
SZIVÓS ISTVÁN SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTÉSE

"Víz alól lőtt gólokkal, utolérhetetlen technikával"

Szivós István, a magyar vízilabdasport kiemelkedő egyénisége 70 éves. A kiváló játékos, aki az 1948-as londoni olimpián is részt vett, majd tagja volt az 1952-ben és 1956-ban olimpiai bajnokságot nyert magyar válogatottnak, s közben, 1954-ben Európa-bajnok is lett, fiából ugyancsak olimpiai bajnok vízilabdást nevelt.

A rokonszenves sportember születésnapja alkalmából a Magyar Olimpiai Bizottság baráti összejövetelt rendezett. Az ünnepeltet Schmitt Pál, a MOB elnöke, valamint Gallov Rezső, az OTSH, dr. Bodnár András, a szövetség, a játékostársak nevében pedig Gyarmati Dezső köszöntötte, számos olimpiai bajnok jelenlétében.

- Pista bácsi!... Isten éltessen!... - mondta Schmitt Pál, a MOB elnöke, a tőle megszokott kedves közvetlenséggel, röviden, rögtön a lényegre térve az óbudai Kéhli vendéglő különtermében. Maga a galambősz ünnepelt gyanúsan fénylő arccal tekintett körbe a köszöntők népes társaságán, s Csőke József jóvoltából néhány percre meg is fiatalodott. A múltat olyan szeretettel ápoló kiváló rendező ugyanis kis filmet állított össze a Komjádi-féle arancsapattól kezdve az utolsó, 1976-ban olimpiai győztes együttesig felelevenítve a magyar póló diadalmas pillanatait. Pista, azaz Pista bácsi világhírű csuklója is villant néhányszor, zörgött is a háló a televízió képernyőjén.

- Én is Szegedről jöttem fel Budapestre, mint annak idején te - emlékezett például Gallov Rezső baráti köszöntőjében. - Első mérkőzéseim egyikén azt a lehetetlen feladatot kaptam, hogy téged, Pistám, próbáljalak valahogyan fedezni a kapu előtt. No, szóval taposom mögötted a vizet, várom a labdát, amikor kapusunk ingerülten kiált rám: "Öreg, nem veszed észre, hogyy már megint gólt kaptunk?" Nem vettem észre. Mert, Pista, emlékszel, lábbal csúsztattad tovább hálónkba a labdát.

Ilyen és hasonló történetek felidézésére a finom falatok között is bőven nyílt alkalom.

- Pista a harmincas évek végén került hozzám a MAC-ba. Szivós, Tarics, Kánásy volt a csatársorunk. Már akkor tudtuk, hogy nagy játékos lesz belőle. Hiszen kiváló adottságokkal rendelkezett, szorgalmas, jó szellemű fiú volt - mondta róla a jelenlévő játékosok korelnöke, Tarics Sándor, a berlini olimpia 77 éves aranyérmese, a San Franciscóban letelepedett nagyhírű mérnök, az ünneplők egyike.


Pályafutásásról, góljairól néhány további emléket, történetet is feljegyeztünk.

Lemhényi Dezső, azaz Butykó:
- Pista két gólja számomra örökké emlékezetes. Az egyiket Helsinkiben, az olimpián lőtte az amerikaiaknak, azt a bizonyos negyediket. A víz alól, úgy, hogy a kaput sem látta, de bement. S ezzel nyertük meg az olimpiát. Két évvel később, Torinoban az olaszokkal játszottuk a döntőt. Már kapitány voltam, s nagyon izgultam, mert 7-2-re kellett győznünk az aranyéremért. Talán mondanom sem kell, hogy Hevesi, Markovits, Gyarmati adogatás után Pista lőtte a hetediket.

Kondrád János, azaz Jani, a mai kapitány:
- Ide figyelj, én még játszottam az Öreg ellen. Utána Pistivel is számtalanszor csatáztam. Később Pisti edzője lettem, s az Öreg volt a szaktanácsadónk az OSC-ben, amikor bajnokságot, BEK-et nyertünk.


Később az óriás, az ifjú, 2005 cm magas Pistitől kérdeztem:
- S mondd, láttad még az Öreget játszani?
- Bármily furcsán hangzik is, sajnos, nem. Tízéves voltam ugyan, amikor abbahagyta, de a szigeti mérkőzésekre csak úgy emlékszem vissza, hogy rengeteg ember, óriási tolongás volt.

- S mit tanultál tőle?
- Később, amikor úgy tizenhárom-tizennégy éves lettem, s kedvet kaptam a pólóhoz, hihetetlen türelemmel kezdett foglalkozni velem. Különböző trükkökre próbált tanítani. Igaz, közben változott a játék, más erényekre volt szükség, de technikában soha meg sem tudtam közelíteni. Azután később, a mérkőzések után, mindig csak egy-egy jó, baráti szóval próbált segíteni. S mindig mondta: tanuljak, szerezzek diplomát, legyen ember belőlem. Csodálatos apa. S ha én ennek csak egy részét vissza tudnám adni két gyerekemnek, már akkor is nagyon boldog lennék.


- S mi volt a te életed legboldogabb perce? - kérdeztük később az öreg Szivóstól.
- Az én igazi boldogságom gyerekeimhez kapcsolódik. Boldog voltam, amikor megszületettek, amikor mindketten diplomát szereztek, hiszen a lányom is fogorvos. Amikor aztán Pisti olimpiai bajnok lett...

- És a legszomorúbb?
- Amikor a "kedves" Méhes elvtárs se szó, se beszéd, kirúgott a Vasasból. Sportolóként kerültem a szakszervezethez. A gazdasági osztály vezetője lettem. Közben lent, Szigligeten, kis telkünkön szőlőt is műveltünk. S hogy a két gyereket könnyebben nevelhessük, a feleségem a szőlősgazdák borát mérte a Déli pályaudvarnál. Munka után én is segédkeztem a kis üzletben, afféle mindenes voltam. Szóval ezt irigyelte az az elvtárs, és huszonöt éves, becsületes szolgálat után, 1975-ben szó nélkül kirúgott.

- Pista, azt hallottam, hogy a meccsekre olykor már bottal jársz ki, ám nem is olyan régen Pisti fiadnak valamilyen nézeteltérése támadt a játékvezetővel, te egy pillanat alatt átugrottál a korláton, s a bíró hátsó felébe rúgtál. Tényleg így történt? - kérdeztem később, két koccintás között.
- Hát ide figyelj! Bottal még nem járok, aki ilyet híresztel rólam, annak... Hála Istennek, makkegészséges vagyok. Hetente rendszeresen teniszezem Somogyi rektorral, Bánsági Tibivel meg Som Ferivel. Szigligeten is teniszpályát csináltam a szőlő helyén, mert már túl sok gond volt vele, s így az unokák is nagyobb helyen játszhatnak. Ami pedig ezt az esetet illeti, hát igen. Átugrottam a korláton, és két rendőr is alig tudott lefogni. De úgy láttam a lelátóról, hogy Pistit megütötték, még a szemüvege is leesett. S hogy nézhettem volna ezt tétlenül?...


A vidám derűs légkörben mindenki jól érezte magát. Nagyon jól. Egy bizonyos életkoron túl az emberek általában késlelteni szeretnék az időt. Nem így e hangulat hatására Jeney Pierre, az egykori világhírű portás, aki a búcsúzáskor halkan jegyezte meg:
- Már elmúltam hatvannyolc. S én korántsem voltam olyan nagy játékos, mint Pista. De remélem, hamarosan engem is köszönt majd a MOB... bár tudod, ezért az estéért is hálásak vagyunk valamennyien.

(írta: Vad Dezső)