1967
NEM ESIK MESSZE AZ ALMA A FÁJÁTÓL

Szivós István a magyar vízilabdasport egyik legsikeresebb játékosa volt, nyolcvanötször szerepelt a válogatott csapatban. 1958-ban hagyta abba a versenyzést. 19 éves fia, Szivós II. eddig huszonnégyszer volt a válogatott vízilabdacsapat tagja. A fiú alkatilag már felülmúlja az apját. Szivós I. 185 centiméter magas és 91 kilogramm, Szivós II. pedig 203 centiméter magas és 104 kg súlyú. Kezdetben a fiú nem úgy indult, hogy vízilabdázó lesz. Lejárogatott a Vasas Pasaréti úti pályájára és teniszezett. Azután az úszással próbálkozott.

- Nem volt kedvem állandóan faltól-falig úszni - mondja Szivós II. - Egyhangú volt. Vízilabdázni kezdtem. Azt mondták lassú a kezem, legyek kapus... Egyszer azonban meguntam a víz taposását, kértem, hogy engedjenek előre. Dobtam négy-öt gólt, aztán már soha többet nem mentem vissza a kapuba. Apám is csatár volt. A gömbérzékemet tőle örököltem, mint ahogy a játékszeretet is. A vízilabda azonban azóta, hogy apám visszavonult, alaposan megváltozott. Nagyobb fizikai erőt és több mozgékonyságot kíván a játékosoktól.

Az öreg Szivós így beszél a fiáról:
- Keveset foglalkozom a gyerekkel. Ritkán fordul elő, hogy együtt megyünk be és ott közösen gyakorolunk. Inkább csak bátorítom, lelkesítem és taktikai fotélyok titkaiba avatom be... Erősödnie kellene még a fiúnak. Technikailag és erőben is. Még tíz kiló izom hiányzik róla. Ha ez is meglesz, akkor nehéz lesz őt feltartóztani a kapu előtt. Legfeljebb csak négyméteres árán... Nagy előny, ha egy fiatal sportolónak a családjában már van egy eredményes versenyző, mert így közvetlen közelről láthatja, hogy céltudatos, következetes munka milyen sikereket hoz.

(forrás: Tükör)