1954/12/14
MIT KELL TUDNIA EGY JÓ VÍZILABDA-KÖZÉPCSATÁRNAK?

A kapu előtt a csatár és a hátvéd kemény küzdelmet vív a labdáért. A hátvéd igyekszik a víz alá nyomni a csatárt, s mivel helyzeti előnyben van, ez sikerült is neki. Ám még kiszabadul a csatár jobbkeze, egy hirtelen csuklómozdulat és máris a hálóban villan a labda. Szivós István, a magyar vízilaba-válogatott kapitánya, a helsinki olimpián a döntő utolsó mérkőzésén így lőtte az USA csapata ellen a magyarok első gólját. Erről a "vízalatti" gólról annak idején sokat beszéltek nemcsak a vízilabdázók, hanem mindazok, akik látták ezt a remek csatárteljesítményt. "Ilyet még nem láttunk", "Szinte elképzelhetetlen..." Felsőfokokban beszéltek erről a gólról.

Szivós István sok gólt dobott már életében, de ilyet keveset. Szivós az a vízilabda-csatár, aki szinte minden helyzetből kapura tud lőni, mégpedig úgy, hogy kapus legyen a talpán, aki hárítani tudja. Közel kétévtizedes sportpályafutás van már a háta mögött, de még most is az élen van, sőt a legjobbak között is az első.

Hogyan is kezdődött? Tizenkét éves volt, amikor először belekóstolt a sport örömeibe. Labdarúgó volt a BSzKRT-ban és úszott a MUE-ban. Ment mind a kettő, de aztán választania kellett. Labdarúgás vagy úszás. Szivós az utóbbit választotta. Úgy érezte, ehhez van nagyobb kedve és tehetsége. Szorgalmasan járogatott a "Lagyi"-ra, ahogyan annak idején a lágymányosi uszodát nevezték. Sokat úszott, sokszor órákat is a vízben töltött. Főleg a hátúszásban fejlődött és el is indították egy versenyen. Sikere volt: első lett. A vízilabdázókat egyelőre csak messziről nézegette. Aztán neki is megengették, hogy vízilabdázgasson. Rövid idő alatt azt tapasztalta, hogy engedelmeskedik akarátnak a kerek bőr a vízben is. Ettől kezdve eljegyezte magát a vízilabdával. Közben azért úszóversenyeken is indult, s egy ízben a magyar bajnokságokban második helyezést ért el. Szivós Pista mégis véglegesen döntött: vízilabdázó lesz. Sokat járt mérkőzésekre, figyelte az idősebbek mozdulatait, igyekezett ellesni azokat. Persze titka, hogy ez nem minden. A siker nem jön magától, azért keményen meg kell dolgozni.

- Rengeteget gyakoroltam a labdával a vízben - mondja. - A labdavezetést először lassú, később fokozatosan gyorsabb ütemben végeztem. Meg tanítottak arra, hogy akkor úszom helyesen a labdával, ha azt a fej által előidézett hullámmal tolom magam előtt. Rájöttem arra is: milyen lényeges különbség van a versenyúszó és a vízilabdázó úszása között. Amíg az úszó vízszintesen fekszik a vízen, s fejét csak levegővételnék fordítja el, addig a vízilabdázónak arra kell törekednie, hogy a feje állandóan kint legyen a vízből - elsősorban a tájékozodás céljából, hogy át tudja tekinteni a helyzetet. Fekvése tehát magasabb. A vízilabdázó úszása nem egyhangú. Jellemzője a hirtelen megállás, a gyors rajt, az irányváltoztatás. Más a vízilabádzó lélekzetvétele is a vízben, mint a versenyúszóé.

A gyorsaság hasznos a vízilabdában, de nem elegendő. Számos példa van arra, hogy világhírű gyorsúszók, Weissmüller vagy Arne Borg nem tudtak helytállni kisebb úszástudással rendelkező vízilabdázókkal szemben.

- Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a vízilabdázó ne törekedjék minél nagyobb gyorsaság elsajátítására - jegyzi meg Szivós. - A vízilabdázónak minden úszásnemben otthon kell lennie, sőt igen hasznos, ha az oldalúszást is gyakorolja, hiszen játék közben előfordul, hogy alkalmazza. A mellúszó lábmozdulatára nemcsak a kapusnak van szüksége, hanem a mezőnyjátékosnak is, elsősorban a feléje szálló labda megszerzéséért folyó küzdelemben.

Sokan mondják, hogy a vízilabdázás a legnehezebb sportágak egyike. A labdarúgó szilárd talajon áll a földön, a vízilabdázónak azonban a vízben kell küzdenie és a felszinen maradásra is erőt kell fordítania. A rajtolás, a hirtelen fordulás, a labda vezetése, és továbbítása mellett a csatárnak el kell sajátítania a különféle lövési módozatokat is. Ezekben Szivós valóban kiemelkedő képességekkel rendelkezik.

- A különböző lövés-fajták begyakorlása, beidegződése elsőrendű feladata a csatárnak. Úgy kell kezelni a labdát, hogy azt minden helyzetből, még szorongatva is megfelelő helyre vagy kapura tudja dobni. A labdakezelés tehát elengedhetetlenül szükséges. Ezért gyakorolom még most is minden edzésen a labdatovábbítást. Ez az alap. Ennek gyakorlása sohasem elég. A passzolást közelről, távolról, álló és mozgó helyzetből is végzem. Különösen szeretem azt a gyakorlási formát, amikor a kétkapus edzés során igyekszem úgy helyezkedni, hogy bizonyos fajta lövésre legyek kényszerítve.

- A lövésformák változatossága igen érdekessé teszi nemcsak a játékot, hanem az edzést is. Sohasem munka számomra az edzés, hanem szórakozás, kedvtelés. Így kell gondolkodnia minden fiatalnak. Mindig minden edzésen gyakorolni kell a lövést, az ejtést, a csavart lövéseket, a tolást, a pöckölést, a kettőzést. Az utóbbi időben egyre ritkábban alkamazzák a játékosok a kettőzést, pedig ez igen hatásos lövésmód. A kapusok ritkán tudják hárítani. Fontos, hogy ilyenkor is erős lábütemet végezzünk, mert ezáltal biztos támaszt nyerünk. Sok gyakorlatot kíván az ívelés. Ez szintén a ritkábban használt lövésmódok közé tartozik. Persze a távolság jó felismerése, megfelelő helyzetfelismerés szükséges az eredményes végrehajtáshoz. Tudni kell, milyen legyen az ív nagysága, hogy pontosan keresztülmenjen a rövid-sarokban lévő kapuson.

A taktikai érzék fejlesztése elsősorban az edzők feladata, de a játékosnak sokszor a vízben önállóan kell döntenie, megtalálnia a legjobb megoldást, módot, kiismerni az ellenfél gyengéjét. Ehhez sok év tapasztalata szükséges. Különösen a korszerű vízilabda-játékban van nagy szerepe a taktikának. Torinoban például a középcsatárt úgy igyekeztek semlegesíteni, hogy "elvitték" a kapu elől. Majdnem minden csapat ehhez a taktikához folyamodott.

- Torinoban ez a taktika sokszor sikerre vezetett, de még így is számos gólt dobtak a középcsatárok. Tény: a korszerű vízilabdában egészen más a középcsatár játéka, mint régen volt. Ezért szükséges, hogy megváltozzák a középcsatár edzési módszere. Feltétlenül szükséges, hogy a középcsatár is olyan gyorsasággal rendelkezzék, mint a szélső. Arra kell törekedni - ez az én felfogásom -, hogy a középcsatárok ismét a régi veszélyt jelentsék az ellenfél kapujára. Éppen ezért fontos, hogy a labda még jó időben a középre jusson, amikor a lövéshez szükséges idő előnye megvan a csatárnak.

Nem könnyű dolog vízilabdázónak, főleg középcsatárnak lenni. El lehet mondani, hogy olyan középcsatár - mint Szivós - jelenleg kevés akad a világon. Sportpályafutása példaképül állhat a mai fiatalok előtt. Ma, 34 éves korában is éppen olyan frissen, fiatalos lendülettel játszik és edz, mint annakidején a Lágymányoson. Állandóan figyeli a kisebb csapatok mérkőzését, edzéseit. Mindig tanul, képezi magát.

Hatvanegy alkalommal képviselte Magyarország színeit a válogatott csapatban. Szivós azonban ezzel sem elégedett. El szeretné érni a 100-ik válogatottságát. Edzői tevékenységgel jelenleg nem foglalkozik. Azt tartja, hogy a két feladat - két embert kíván. Ő pedig még játszani akar. "Majd ha végleg abbahagyom a játékot, akkor foglalkozom majd teljes erőmmel az ifjúság nevelésével. Úgy érzem, sok értékes tapasztalatot gyűjtöttem már eddig is, de még gyarapítani kívánom tudásomat. Ott szeretnék lenni a legközelebbi olimpián is a magyar válogatottban. A győztes magyar csapatban..."