1970
EGY POHÁR VÍZ

Nem szükséges semmiféle matematikai bravúr ahhoz, hogy egy ötvenes számot megfelezzünk. De a számok rendjét mégis fel kell borítanunk, hogy bebizonyítsuk: a felezés után kapott második huszonöt értéke sokszorosa az elsőének.

A bizonyítás alanya Szivós István, a kétszeres olimpiai bajnok és egyszeres ezüstérmes vízilabbdázó, a vasasszakszervezet gazdasági vezetője, aki már foglalkozásánál fogva is gyakorlott kezelője az értékeknek.

Nos, Szivós István most ötvenéves. Hajának fehéres színe is jelzi, hogy letaposta már a fél évszázadot, élete pedig a legjobb dokumentációja a felszabadulás előtt sportoló fiatalok nehéz sorsának.

Kilencéves korában Szegeden kezdett úszni. Édesapjára, az egykori vöröskatonára nem emlékszik, csak arra, hogy özvegy édesanya milyen megpróbáltatásokon esett keresztül. Szegeden sokszor elzavarták az uszodából, azt mondták: egy ilyen kölyök várjon a sorára.

- Tizenkét éves koromban Budapestre költöztünk. Nehéz, küzdelmes évek. Iskola, majd a villanyszerelő szakma. S a szakadatlan munka.

Lágymányoson a MUE-ban folytatta.

- De jó lett volna akkor már megismerni az úgynevezett "kikérés" fogalmát. Éjszaka dolgoztam, hogy részt tudjak venni az edzéseken. No és azok az edzések. Mindenért meg kellett izzadni, még a fürdőnadrágért, sőt még az ivóvízért is. Nem felejtem el, hogy a ladikkal szállítottuk a vizet a túlsó partról, s ha foglalt volt a ladik, akkor egy pohárért két fillért fizettünk. Pedig inkább tejre vágytunk.

És a MUE fiatal úszói ekkor megtanultak fázni. Nem várták őket fürdőköpennyel a parton, fapapucsot sem kaptak. Jött a hideg, az ősz. Pedig már akkor megvolt a fedett uszoda.

A kibontakozó tudás lassan kiérdemelte az elismerést. De addig...

- Befutottunk az autók után a Margitszigetre, s jaj volt, ha visszafelé jövet elkaptak a bejárati pénztárnál.

Szivós István egyre jobban kezelte a labdát, s ez valamit javított a helyzetén. Tizenkilenc éves korában tagja lett a válogatottnak. Aztán a háború, a katonaság, majd végre a civil szabad élet. De az a dátum már 1945-tel kapcsolatos.

Most már ingyen adták a vizet, nemcsak egy pohárral, hanem akár egy medencével is. Azt mondják, hogy a rossz döcög, a jó meg röppen, száguld, rohan. Hát ez így is van. Nősülés, gyerek, sport, olimpia és sikerek. London, Helsinki, Melbourne. A gond nélküli edzések ragyogó korszaka. Mert még játszani sem lehet, ha az embert a gondok gyötrik. S mennyi gól...

- Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mennyi gólt dobtam életemben. Nem számoltam, mert a gólnál sokkal fontosabb, hogy az ember jó helyzetet teremtsen. Nem szabad önzőnek lenni. De a gól már nem rám tartozik, hanem a csapatomra, az OSC együttesére és a fiamra, Pistire. Tizenkét éve végleg elhagytam a medencét. Persze, csak a medence széléig távoztam.

Az új élet, a második huszonöt év gondja már egészen más. Bent a munka, otthon a két gyerek: Jutka és Pista, aztán az edzés. Ezt a nyugodt kört járja, de nem mindig nyugodtan.

- Nekem nem mindegy, hogy mi történik. Egész embereket akarok nevelni a gyerekekből, olyanokat, akik a társadalomnak sem lesznek adósai.

Egy igazi sportolónak ilyennek kell lennie.

Ilyen ember az ötvenéves Szivós István, aki csak azért nem tudja megtagadni életében első huszonöt évét, mert akkor fiatal volt.