2006
CSURKA-GYARMATI: 1956, AHOL MI GYŐZTÜNK

A vízilabda Mozartja

A jobb kezéről valószínűtlen szögben visszafelé álló hüvelykujj volt többek között a titka idősebb Szivós Istvánnak, akiről mindenki egybehangzóan állítja: nála technikásabb vízilabdázó sem azelőtt, sem azóta nem fordult meg a medencékben, sem itthon, sem külföldön. "Az öreg Szivós" ezen apró végtag-deformálódásnak köszönhetően gond nélkül át tudta nyalábolni egy kézzel a még oly súlyos bőrlabdát is, és hogy emme képessége még inkább kidomborodjék, igazi, klassziskus vajcsuklóval áldotta meg a sors. A labda valósággal muzsikált a jobbján, csavarja, pöckölése, finom passzai egyaránt csodaszámba mentek, páratlan gömbérzékéről pedig lábban lőtt góljai tanúskodnak igazán. "Németh Jamesz mindent tudott erről a játékről, de Pista talán még nála is technikásabbnak számított: utolérhetetlenül széles technikai repertoájra volt" - mondta róla Gyarmati.

Szivós pályafutását ugyanakkor fura kettősség jellemezte: hazai pályán már fiatalon nagyon allkotott, a Vasas gárdájának 1947-es és 1949-es bajnoki címében ügydöntő érdemeket szerzett futószalagon gyártott góljaival. Nemzetközi színtéren viszont csak 1952-ben robbant be, bár már ott volt a '48-as játékokon is: a helsinki olimpián, majd a következő szezon fontos találkozóin aztán szinte ipari mennyiségben szállította a gólokat. S itt nem csupán olyan mérkőzésekre célzunk, mint a csehszlovákok elleni barátságos találkozók, melyek során egy 9:4-es győzelem alkalmából hat, egy 11:11-es partin pedig nyolc góllal vette ki a részét a győzelemből. Az 1952-es olimpián egyszerűen tarthatatlan volt: a szovjetekkel vívott mérkőzésen három gólt lőtt, ami egy 5:3-as partin "egészen elfogadható" produkció. (Pedig korábban egy egész stáb filmezte a moszkvai vizitek alkalmával Szivós csavarját, ám amikor igazán számított, nem tudták lefogni.)

Az arany sorsáról határozó, amerikaiak elleni összecsapáson megint hármat hintett - itt speciel 4:0-ra nyertünk, tehát megint volt miért lapogatni a vállát. (A szintén aranymámorban úszó Puskás Öcsi, Czibor és Hidegkuti megpróbálta a levegőbe dobálni később, a futballcsapat öltözőjében, de ez nem nagyon jött össze - ahogy Lóránt kommentálta a történteket: "Ehhez azért markosabb emberekre lett volna szükség...") Az egyébként nem túl jól úszó, viszont méretei okán - 100 kiló már akkoriban is tekintélyt áraszott - nehezen lefogható centeróriás ezen a meccsen lőtte karrierja egyik legtöbbet emlegetett gólját: az amerikaik mázsás bekkje, Dornblaser gyakorlatilag a fején állt, Pistából már semmi sem látszott a jobb kezén kívül, igaz, azon volt a labda, ő meg így, víz alá passzírozva, nyolc méterről úgy lőtte ki a felső pipát, hogy egyrészt az amerikai kapusnak esélye sem volt a hárításra, másrészt még a játékot igencsak hűvösen szemlélő finn nézők is vörösre tapsolták a tenyerüket.

A következő esztendőben is kitartott a Szivós-mágia: ami labda a kezére került, az gyakorlatilag a hálóban kötött ki - nem véletlenül lett a Vasas újra bajnok. Torinóban, az olaszok elleni 8:1-es szuperdiadalon az utolsó három gólunkból kettőt jegyzett: az az Helsinkihez hasonlóan megintcsak ő biztosította be az aranyérmünket, a jobb gólarányhoz ugyanis '54-ben minimum hetet kellett dobnunk.

Ezt követően némiképp leszálló ágba került, a sportág iránti alázatát mindazonáltal jól mutatja, hogy ekkor kiszolgálóként is elsőrangót nyjtott: ha nem ment be centerbe, kívülről adta be a labdát úgy és olyan ütemben, ahogy csak egy remek center tudja. Pontosan érezte, "mi a jó" a középcsatárnak, a vízilabda Mozartja ekkor bejátszásban írt újabb és újabb szimfoniákat.

Hogy a kor nem fog rajta, azt még 1955-ben is bizonyította: a bajnok Szolnok elleni mérkőzésen például lábbal lőtt gólt (ki tudja, hanyadszor életében...) - többek között az ilyen produkciók is szerepet játszottak abban, hogy 1956-ban a csapat a múltbéli hőstettekre is tekintettel úgy döntsön, tartson velük Melbourne-be. "Már tartott a forradalom, amikor apu elindult otthonról - mesélte az eseményeket gyerekfejjel megélő, 1976-ban szintén olimpiai bajnoki címet szerző fia, Szivós István. - Gyalog kellett mennie, semmi sem járt, így át kellett sétálnia olyan helyeken, ahol lőttek. Horrorisztikus volt, másfél nap után adott csak életjelet magáról - ma, amikor ilyen szinten van a telekommunikáció, ezt szinte lehetetlen elképelni... Pedig nekünk sem volt könnyű, a Nap utca és a Práter utca sarkán laktunk, a forradalmárok felmásztak nálünk a tetőre, az orosz tank célba vette őket, de a mi lakásunkat is eltalálta... Később úgy éltünk ott, hogy szekrényeket toltunk a falak réseihez, a harcok allatt viszont matracok alatt aludtunk a szenespincében, miközben anyám azért átment a szomszéddal, Pintér bácsival kenyérért, hogy mégis legyen mit enniük a gyerekeknek..."

Az idősebbik Szivós "létszámfelettiként" került ki Melbourne-be, tizenkettedikként, de az akkori szabályok lehetőveé tették, hogy úszók is szerepeljenek a vízilabda-csapatban, így a 200 méteres mellúszás egyik selejtezőjében indították el Pistát, hogy később csaltakozhasson a pólósokhoz (megjegyzendő: anno, 1941-ben tagja volt a MAC folyamúszó bajnokcsapatának!). Egy meccsen játszott, érdemeit kisebbíteni azonban nem volna ildomos: mondják, Helsinkiben egyébként is olyat produkált (Jeneyvel egyetemben), hogy az két aranyérmet is megért volna - hát most megkapta a másodikat.

És hogy tényleg mekkora alakja a sportágnak, azt három évvel később bizonyította még egyszer utoljára: 1959-ben, 39 esztendősen vonult vissza - gólkirányként! Úgy ám, egy híján negyvenévesene is Ő lett a legjobb góllövő az ob I-ben, 36 találattal: jellemző, hogy a befejezésről szóló döntést egyöntetű megütközés fogadta az uszodában.

Visszavonálását követően szaktanácsadóként tevékenykedett, és olyan nagyszerű pillanatokat élhetett meg, mint hogy saját kezűleg adja át a gólkirályi trófeát, Pistikének, aki már 14 esztendősen is 190 centivel keltett feltűnést az uszodában - később pedig a világ egyik legnagyon centerévé nőtte ki magát.


Mindenki Szivóson röhögött

...
Eleinte az edzések mellett főképp a nymburki "edzőpartner", Papp Laci meccseire jártak ki vízilabdázóink, továbbá akadt még egy jeles esemény: a Szivós Pista benevezéséhez szükséges 200 méteres mellúszó előfutam megtekintése (ez volt az üres szám, amelyben nem vett el helyet esélyesnek vélt magyar úszó elől)...

"Egyébként, miután utólag nevezték be, Szivósnak el kellett indulnia az úszóversenyen is. Szegény Szivós Pista, még életében nem indult mellúszó számban (mint hátúszó kezdte pályafutását). Ám vállalta a feladatot, és az uszodában lévő "szabdanapos" magyar sportolók harsány biztatása közben állt fel a rajtkőre. Ellenfelei aggódva figyelték a hatalmas termetű, ismeretlen mellúszót. Persze hamarosan megnyugodtak: Szivós nem veszélyeztette Furukava babérjait. Becsülettel végigúszta a távot, és éppen úgy nem jutott tovább, mint több más magyar úszó."

A Népsport korabeli száma is sejtet valamit abból a hangulatból, amit Markovits Kálmán egyetlen mondattal foglalt össze fél évszázaddal később: "Majd hanyattestünk a röhögéstől." (Ugyanakkor jellemző a nagy összevisszaságra, hogy a kint tartózkodó Népszabadság-tudósító, Lukács László egyik besegítő beszámolójában lesre futott, elvégre arról írt, hogy "Szivós nem játszott a vízilabda-válogatottban, azonban elindult 200 méteres mellúszásban. Miért indult el, miért nem, nem tudom, talán a 'ha már itt van, kóstoljon bele az olimpiai versenybe' elv alapján." Így jár az a tudósító, aki persona non gratának számított akkoriban a magyar sportolók köreiben...)

Ezzel elhárult az akadály a nagy öreg szerepeltetése elől, Szivós pedig beszállhatott az angolok elleni nyitányon, amelyre a következő összeállításban állt fel a válogatott: Boros - Gyarmati, Hevesi - Markovits - Kanizsa, Szivós, Kárpáti.

Bemelegítésnek nem volt rossz a 6:1-es siker: a félidei 4:0 után a második félidő nagy részében emberhátrányban küzdött a csapat, és ekkor már inkább az eredmény tartására törekedett (ne feledje a kedves olvasó: a korabeli szabályok szerint a hátrány gólig tartott, akár az ellenfél érte el, akár a megfogyatkozott együttes - a támadóidő még ismeretlen fogalom volt s maradt egészen 1969-ig).

"Szivós kitűnő teljesítményt nyújtott ezen a mérkőzésen. Kiváló labdakezelése jól érvényesült, sokszor hozta gólveszélyes helyzetbe játékostársait is. Feltűnő volt, hogy egyszer sem tudtak megszökni róla" - adott rövid értékelést a sportnapilap.

A helsinki olimpia hősének pedig ettől fogva már csak drukkolnia kellett, hogy a folytatás is jól sikerüljön.
...